Az emlékoszlop a település országosan ismert tragédiájának, a ,,szatmárököritói tűzvésznek” állít emléket. A tragédia 1910. március 27-én történt. A falu húsvéti bált rendezett a Fő utcán álló csűrben. Az előző évi rendezvény díszítését jelentő száraz gallyak, levelek meggyulladtak, az elharapódzó lángokban és a nagy pánikban 312 helybeli fiatal meg idősebb ember lelte halálát, s 99 sebesült meg. A tömeges halálozás oka az volt, hogy a csűr ajtaját bezárták, hogy a nem fizető vendégek ne juthassanak be. A kor legtöbb áldozatot követelő katasztrófája volt ez Európában.
A szatmárököritói tűzvészről írt tanulmányt a Nyugat 1910. április 16-i számában Móricz Zsigmond, majd a katasztrófa emlékét “A fáklya” című regényében örökítette meg. Úgy tudni, a tragédiát követően a főispán azt mondta, addig nem megy a helyszínre, amíg el nem temetik a halottakat. Az alispán pedig visszautasította a budapesti mentők segítségét. Móricz főként az úri Magyarország közönyét domborította ki művében a tragédiával kapcsolatban.
A tűzvész 100. évfordulója alkalmából a temetőben közös sírban fekvő áldozatok nyugvóhelyének síremlékére felkerült az elhunytak neve.
