Kilátó, Kisar

kilato-kisar
Település:
Cím: Kisar és Fehérgyarmat között

A kilátó építésének első fázisában a fehérgyarmati és a tivadari önkormányzat 4 ha területet vásárolt 2010-ben a két települést összekötő – akkor még csak tervben létező – kerékpárút mellett. 2012-ben elkészültek a tervek és a két község együttműködve, pályázati források felhasználásával kezdte meg 2013 júniusában a tényleges építkezést a földmunkákkal és a tartóoszlopok alapozásával.
A megvalósított építmény funkciója turisztikai kilátó, kerékpáros pihenő és esőbeálló. A kilátótorony vertikális értelemben hármas tagozódású: búvó tér, földszinti tér és kilátó tér felosztással. A centrális elrendezésű, felfelé karcsúsodó faszerkezetben a látogatók a búvó térből induló lépcsőn át juthatnak fel a kilátótérbe úgy, hogy közben a földszinten áthaladnak.

«
»

Hasonló látnivalók