Bajnok nevű mezőrész, Uszka

bajnok-nevü-mezoresz-uszka
Település:

Uszka „Bajnok” nevű mezőrésze II. Rákóczi Ferenc győztes csatájának helyszíne. A történet nagyon régre, 1703 forró nyarára nyúlik vissza. Keserves idők jártak akkor a Felső-Tisza vidékére. A labanc volt az úr, nála volt a fegyver, pimaszul sanyargatták a lakosságot. Még az urat is, nem csak a szegényt! De csend volt mindenütt, mert Munkácsnál odalett a remény. Thököly kurucai sem bírtak a túlerővel, és háromévi hősies küzdelem után Zrínyi Ilonának is le kellett tennie Munkácson a fegyvert. A messzi törökföldön vonult önkéntes száműzetésbe, és a fiát, Ferencet is elszakították tőle. A későbbi egri érsek, az elvakult magyargyűlölő Kollonich gondjaira bízták, akinek az volt az elve: „a magyarokat először koldussá kell tenni, majd katolikussá, legvégül németté”, hogy a forradalomra hajlamos vérük lecsillapodjon. Ám Ferenc felnőtt, bejárta az országot, és megrendülve látta a borzalmas állapotokat. Akkor már esküdt ellensége volt Bécsnek, mint ahogy sok magyar jobbágy és kisnemes is. Köztük volt a tarpai Esze Tamás meg Kiss Albert is, akik a forrongó tömegek élére álltak. De kellett egy igazi vezér, akinek hatalma, tudása, tekintélye, kapcsolatai is vannak, hogy sikeresen megvívjanak a világhódító osztrákokkal. Felkeresték hát a lengyelországi Brezán várában II. Rákóczi Ferencet, aki elvállalta a csapatok vezetését. Zászlót is küldött haza, Magyarországra, felirata így szólt: Pro patria et libertate (magyarul: A hazáért és a szabadságért). Pár hét alatt több száz fősre duzzad a kuruc sereg, és elérnek a tiszaújlaki hídhoz.
A város a folyó jobb partján fekszik, nem messze tőle egy nagy kanyarban, a Fehérvári-tagban kicsike falu, Uszka. A Tisza innenső partján táborozik a labanc, jól felszerelt, öntelt, pökhendi népség, ők őrzik a hidat. A csata elkerülhetetlen, tudják ezt az uszkaiak is. De tudnak mást is, megismerték ők már a labanc könyörtelenségét. Jobbnak látják hát, ha a gyermekeket, asszonyokat a közeli erdőkbe menekítik.Ugyan a kurucok győznek – Uszka azonban hamuvá válik. Ezen csata helyszíne a „Bajnok mező”.
Az Uszkai címeren is megemlékeznek a Rákóczi szabadságharcról: a kardok az örökké lázadó szatmáriakat ,a II.Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcot, 1956-os forradalmat jelképezi.

«
»

Hasonló látnivalók